A szeretetnyelv – avagy milyen útmutatót alkotott Gary Chapman a kapcsolatokhoz?

0
133
Szeretetnyelv

A szeretetnyelv az a mód, ahogyan adjuk, kifejezzük szeretetünket, valamint azt is, ahogyan kapni szeretnénk a szeretetet.

Gary Chapman amerikai párkapcsolati szakértő, házassági tanácsadó és író alkotta meg az öt szeretetnyelvet. Elmélete szerint a házasságban előadódó problémák, a párkapcsolati válságok leggyakoribb oka az, hogy nem ismerjük párunk szeretetnyelvét, emiatt nem tudjuk a másik számára érezhető módon kifejezni felé szeretetünket.

A jól működő párkapcsolatért minden nap tennünk kell, de ez nem elég! Nagyon fontos, hogy pontosan tudjuk, mit és hogyan szeret a párunk, minek örül igazán, mitől érzi elismerésünket, tiszteletünket, szeretetünket. Ugyanilyen fontos az is, hogy a magunk szeretetnyelvével is tisztában legyünk!

Másképp nem lesz válaszunk, ha párunk megkérdezi: te hogy szeretnéd? Neked hogyan lenne jó? Chapman szerint a házastársak elsődleges feladata egymás „szeretettankjának feltöltése” –vagyis folyamatosan tegyünk dolgokat, melyből a másik egyértelműen érzi, hogy szeretjük őt.

Szeretetnyelv – félreértve

Igen ám, de ez nem is olyan egyszerű! Ugyanis ha abból indulok ki, hogy én imádok horgászni és meglepem a párom egy jeggyel a horgászversenyre, – ő viszont még a hal szagát is utálja, – miből érezné, hogy szeretem? Hiszen olyan helyre akarom őt vinni, ahová semmi kedve velem jönni!

Szeretetnyelv

Vagy pl. én csendes, elmélkedésre hajlamos típus vagyok, szeretek magamban lenni. Azt gondolom, hogy ha ez nekem jó így, akkor a páromnak is örömet okoz. Ő viszont – nem tudva, hogy elvonulásommal neki szeretnék örömet okozni – úgy érzi, hogy elhanyagolom, nem is akarok vele lenni, nem is szeretem már!

A lényeg az, hogy ezernyi ilyen és hasonló félreértésre ad okot, ha nem ismerjük egymás szeretetnyelvét. Vizsgáljuk meg, melyek is azok a szeretetnyelvek, amelyeket meg kell tanulnunk „beszélni” a boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolat, házasság érdekében:

Az öt szeretetnyelv

 

Elismerő szavak

Szinte nincs is olyan ember, aki nem szereti a dicsérő, elismerő szavakat! Jól esik, ha halljuk is, hogy jól csináltunk valamit, különösen, ha kiugró eredményt érünk el. Ne fukarkodjunk hát az elismerő szavakkal – sőt keressünk okot minden nap, ami dicséretet érdemel és mondjuk is ki! A „hálás szívvel gondolok rád” nem hallatszik, ki is kell mondani! Ez lehet egy finom ebéd, egy tiszta ing, az azonnal becsavart villanykörte vagy fűnyírás és még ezer más. A kapcsolat elején is dicsértük, méltattuk egymást, igaz? Erre gondoljunk és menni fog.

Minőségi idő

Az, hogy egy légtérben tartózkodunk valakivel, de közben máshol jár az eszünk, valójában nem jelent együtt töltött időt! Ha nézem a tévét és nem lehet szólni se hozzám, szintén nem megfelelő. Amikor elmegyünk együtt kirándulni, de mindig én döntöm el, mi legyen a program vagy az úti cél, ezt sem nevezhetjük minőségi időnek!

Az együtt töltött minőségi idő azt jelenti, hogy együtt keresünk olyan programot, ami mindkettőnknek örömet ad. Fontos momentum ilyenkor, hogy valóban egymással legyünk, egymásra figyeljünk és zárjuk ki ilyenkor a külvilágot!

Szeretetnyelv

Ha vannak gyermekeink, akkor is igyekezzünk időnként kettesben lenni, elmenni valahová együtt. A párkapcsolat is fejlődik, változik, és benne mi magunk is! Sokan esnek abba a hibába, hogy a családért megtesznek mindent, de kettejük kapcsolatáról, amiért szintén tenni kell, elfelejtkeznek. Így válnak idővel szinte idegenekké, miközben együtt élnek. A minőségi idő, amikor valóban egymásra figyelünk, lehetővé teszi, hogy folyamatosan tudjunk egymás lelki dolgairól, kétségeiről, fájdalmairól, új igényeiről, esetleges válságairól is!

Ajándékozás

Ajándékot, apró kis kedvességeket mindenki szeret kapni. Olyan ez, mint egy kis boldogságbomba, bearanyozza a napunkat. Egy rövid kis levél az ébredéshez, egy lefőzött kávé a később ébredőnek, egy szál virág „csak úgy”, mástól visszahallott dicsérő szavak, egy nehéz nap végén a kedvenc élet vigasztalásként… apróságok ezek, de nagyon-nagyon fontosak! Találjuk meg azokat közülük, ami mosolyt varázsol párunk arcára. Apróságot, de gyakran – ez a lényeg. Ezek az apróságok azok, melyek széppé varázsolják a mindennapokat.

Szívességek

Mindkettőnknek adódnak nehézségei időnként. Ha ilyenkor társunk mellénk áll és segít átlendülni rajta, érezzük, hogy fontosak vagyunk, hogy megérdemeljük, hogy számíthatunk rá a nehéz időkben is. Ha pl. kisbabánk születik, bizony a megszokott pedáns rend nem mindig tartható.

Párunk megszokta a rendet, tisztaságot, emiatt úgy érezzük, hogy kudarcot vallottunk, mert nincs minden rendben. Ilyenkor egy mondattal levehetjük a kudarc érzését társunk válláról: Drágám, minden rendben! Tudom, hogy megtetted, amit csak bírtál. nyomatékként pl. elmosogathatunk, vagy – ha tudunk, főzzünk mi valami finomat! Ez is egy olyan szívesség, amiért egy kismama végtelenül hálás.

Szeretetnyelv

Az is előfordulhat, hogy munkahelyi gondok viselik meg társunkat. Ilyenkor vegyünk le a válláról valamit, amit mi is meg tudunk tenni helyette. Erről szól az összetartozás, igaz? Fejezzük ki, amikor csak tudjuk apró szívességekkel is szeretetünket.

Testi érintés

Varázslatos hatása van egy kedves, szeretetteljes ölelésnek, egy spontán puszinak, egy együtt érző simításnak! Boldoggá tesz, megnyugtat, vígasztal. A testi érintkezésekkel fejezhetjük ki a legmeghittebb módon szeretetünket, örömünket a másikért, bizalmunkat és azt, hogy boldogok vagyunk vele. Érintsük meg gyakran egymást, így is kifejezve összetartozásunkat.

Az öt szeretetnyelv valamelyike domináns általában mindenkinél, de mindegyik fontos. ismerjük meg egymás szeretetnyelvét, hogy a legtöbbet és a legjobbat adhassuk társunknak. Ez azáloga a hosszú, boldog párkapcsolatnak.

Szeretetnyelv – egy régi történet, hatalmas tanulsággal!

Van egy régi, de rendkívül tanulságos történet a félreértett szeretetnyelvről. Fiatalabbak nem biztos, hogy ismerik a következő történetet, idősebbeknek pedig álljon itt emlékeztetőként:

Egy idős pár készül a szokásos reggeli szertartáshoz, a „sótöréshez”. Sok-sok éve már, hogy csinálják. Egymásnak háttal állva, összekulcsolt karokkal emelgetik meg egymást, kicsit megrázva, miközben kiáltják: sót vegyenek!

Mostanra már idősek, egyre inkább nehezére esik, de csinálja, mert „a másik úgy szereti és már úgy megszokta, jót tesz a derekának. Hogy mondjam meg neki?”

Egyik reggel anyókának már nagyon elege lesz, csak a papa kedvéért csinálta mindig is. Úgy határoz, hogy ideje véget vetni ennek az ostobaságnak. Reggeli után bele is kezd:

Ide hallgass, papa! Az az igazság, hogy nekem már elegem van ebből a sótörésből. Tudom, hogy nagyon szereted, de félek, hogy a derekamnak baja lesz tőle. Sajnálom, hogy ezt kérem, de nem hagyhatnánk abba?

Mire a papa:

Istenem! Én az első perctől utálom, de neked régen annyira tetszett és azt akartam, hogy örülj mindennap, azért csináltam.

Egymásra néztek és mindketten boldogan felkacagtak. Megölelték egymást és könnyes szemmel, egy egész élet hálájával egyszerre mondták: Szeretlek!

Szeretetnyelv

További cikkek a lélek dolgairól

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ